Bejelentkezés
06 30 828 4778
 

"Szerető gondoskodás"
avagy a masszázsfajták kavalkádja

Zoványi Gabriella vagyok, 2001-ben végeztem gyógymasszőrként. Azóta lelkesen igyekszem segíteni azoknak, akik hozzám fordulnak különböző problémáikkal, hogy fájdalom- és problémamentesebbé váljanak mindennapjaik.

Rövid idő elteltével kezdtem érezni, hogy szükségem lenne valami olyan technikára, amivel nem csupán a tüneteket tudom fizikailag kezelni, hanem mélyebb szinteket érintve a "probléma gyökeréig" sikerül lenyúlni. Ekkor találtam rá a reflexológia után a MA-URI® technikára, ami szó szerint elvarázsolt és az 1-3 szintek után Dániában Katja és Hemi Foxnál elvégeztem a 4. szintet is (www.ma-uri.hu).

2009-ben abban a szerencsében volt részem, hogy részt vehettem Bartha Erika szivárvány-technikával való gyógyítás-tanfolyamán Szegeden, ami rövidebb, de sokkal intenzívebb formában egyesíti azokat a technikákat, amire a MA-URI® is irányul.
Szintén ezévben résztvettem egy kahi-loa tanfolyamon is.

Svédmasszázs
A hagyományos európai masszázsfajta, amit nálunk a legelterjedtebb relaxációs-, v. frissítő masszázshoz, illetve az orvosi kezelések, kiegészítőjeként használatos gyógymasszázsnál alkalmazunk. Döntően fizikai problémák kezelésére összpontosít.

Javasolt:
fájdalmak, izomfeszülés, görcsök oldására, mozgáskorlátozottság enyhítésére, kezelésére.
A méregtelenítés, salaktalanítás intenzívebbé tételével az immunrendszer nagy mértékben erősíthető.

MA-URI® testmunka
Polinéz eredetű technika, mely a stressz, fájdalom és szenvedés sugárzó békévé, boldogsággá és harmóniává való átalakítására összpontosít. A masszázs jelentősen az alkarral történik hosszú, folyamatos mozdulatokkal, kellemes zenére, meleg olajjal. A hatékony felszabadító technikáknak, és az energia munkáknak köszönhetően a MA-URI® masszázs különlegesen effektív eszközzé nőtte ki magát a mindennemű stressz oldására, kezelésére, a traumás emlékek feldolgozására, gyógyítására.

Szívárvány-technika
Jellemzően főként energetikai kezelés. Először megtisztítjuk a szellemtestet, majd az érzelemtestet a blokkoktól, lerakódott feszültségektől, fájdalmaktól, majd a csakrákon végzünk tisztítást. Ezután energetikai feltöltés következik a csakrákon szivárvány energiával (de szeretetenergiának, Krisztusi energiának is hívhatjuk). Végül következik a legfontosabb rész: a szervezet öngyógyító folyamatainak felébresztése, beindítása, hatékonyabbá tétele. A kezelés helyenként fizikai érintés nélkül, máshol szeretetteljes, lágy érintésekkel történik olaj és krém krém nélkül.

Relaxáló, vagy frissítő masszázs (40perc)

5 500
(10 alkalmas bérlet: 40 000 Ft)

Gyógymasszázs (50perc)
5 500
(10 alkalmas bérlet: 40 000 Ft)
Részmasszázs pl. derék, hát, váll stb. (25perc)
3 000
(10 alkalmas bérlet: 25 000 Ft)
Szivárványkezelés (40perc)
4 800
(5 alkalmas bérlet: 20 000 Ft)
MA-URI® masszázs (kb. 90-120perc)
9 000
(5 alkalmas bérlet: 36 000 Ft)
Talpmasszázs (45perc)
4 500
(10 alkalmas bérlet: 37 000 Ft)

* * * * * *

"Szerető Gondoskodás" névre szóló ajándékcsomagok:

1) csomag
1 Talpmasszázs
+ 1 MA-URI®
+ 1 Szívárványkezelés
+ 1 gyógymasszázs
+ 1 relax v.frissítő masszázs
Ára: 24 000 Ft

2) csomag
1 MA-URI® masszázs + 1 relaxáló masszázs
Ára: 12 000 Ft

3) csomag
3 relaxáló v. frissítő, illetve gyógymasszázs
Ára: 15 000 Ft

Minden új vendég az első kezelés árából 50 % kedvezményt kap.

< vissza a lap tetejére